Dwayne „The Rock” Johnson

Rock

Ha már korábban szó esett Jason Statham-ről szóló blogunkban, hogy Dwayne „The Rock” Johnson edzés módszerei és étkezési szokásai egy kicsit eltérnek Statham-étől, gondoltam bemutatom az Ő edzésmódszerét is.

Dwayne Johnsont sokan csak úgy ismerik: A Szikla. Korai mozifilmjeiben látható volt, hogy komoly sport múlttal rendelkezik, de nem volt jellemző rá a tónusos izomzat, mint mostanában látható a filmvásznon. Dwayne Douglas Johnson 1972. május 2-án látta meg a napvilágot a kaliforniai Hayward városában, de a család később Hawaii-ra költözött. Már a gimnáziumban és a főiskolán is tagja volt az iskolái amerikai focicsapatának, ekkor kb. 130 kilót nyomott, és természetesen hátvédet játszott. Később pankrátorként folytatta a karrierjét, hiszen apja és nagyapja is híres pankrátorok voltak a maguk idejében. Ekkor már „csak” 115 kiló körül mozgott a tömege, lényegesen kevesebb testzsír százalékkal.

A filmszerepek kedvéért még tovább szálkásította magát, és a Skorpiókirály szerepét már mindössze 102 kilósan játszotta el nekünk. Később mikor rendesen beindult filmes karrierje, úgy döntött, hogy végleg megszabadul a saját szavait idézve – “Számuai Michelin Baba” formától, így lepucolt magáról egy 20-ast! Testépítő szemmel Rock jelenleg 102kg-os súlyával és 193cm-es magasságával külalakja már inkább atlétikusnak, mint muszkulárisnak mondható.

Alapvetően precíz étrendet követett, rengeteg vizet ivott és egyre kevesebb szerepet kaptak edzésein a nagy erőgyakorlatok, míg egyre több aerob gyakorlat került be edzésébe. Áttért a szuper szettekre, nagyobb ismétlésszámokra, és kevésbé volt jellemző az, hogy csúcsot nyomjon. Több sorozatot, magasabb számú ismétléseket és kevesebb pihenőidőt alkalmazott a fokozott anyagcsere és zsírégetés érdekében. Ebben segítségére volt egy profi személyi edző is.

Egyértelműen látszik, hogy a mai „trend” egy letisztultabb atletikus forma elérése, amit csak klasszikus értelemben vett konditermi edzéssel nem lehet elérni. A Szikla esetében is látható, hogy a Weider-i elveket nézve, továbbra is alkalmaz lapsúlyos gépeket, de sokkal inkább az antagonista (ellentétes hatású) izomcsoportok edzését, minimális pihenőidővel részesítette előnyben. Az interneten fellelhető edzésterveit elemezve jól látszik, hogy napi 1-1,5 órát edzett és saját elmondása alapján is nagyon szigorú étrendet tartott hozzá.

“Az én étrendem egyértelmű, egyszerű és nagyon tiszta. Távol tartom magam a sült ételektől és a gyorséttermektől. Persze minden harmadik vagy negyedik napon, megengedek magamnak egy kis falánkságot. Eszem pizzát, vagy bármi ilyesmit és ilyenkor alkoholt is iszom – Dwayne Johnson”

Az intenzív, rövid pihenős edzések nem csak a mitokondriális (energiatermelő) folyamatokra vannak hatással, hanem az erő-állóképességet is fejlesztik, ami ismét hatékonyabb edzésmunkát tesz lehetővé. Intenzívebb bedurranást, nagyobb vérbőséget érhetünk el az izmainkban, ami az izmok oxigénellátását fokozza, és az edzés utáni regenerációs időszak során elfogyasztott táplálék is elsődlegesen az izomrostjainkban kialakult mikro szakadásokat fogja újraépíteni ahelyett, hogy zsírszövet formájában jelenne meg a testünkön. Ráadásul az intenzív edzés közben a tesztoszteronszintünk, a növekedési hormonszintünk is megemelkedik, ami megint csak kedvez a szervezetünkben lezajló anabolikus (építő) folyamatoknak.

A rövid pihenőidejű edzések hatására elérhető jobb anaerob kapacitás pedig az intenzitásfokozó technikák teljes tárházát nyitja meg előttünk. Szuperszettek, vetkőző sorozatok, bukásig edzés, minden belefér, és ezek egytől egyig olyan technikák, amelyekkel az erőszintünket és az izomtömegünket is drasztikusan növelhetjük, amennyiben minden egyéb körülmény (étrend, pihenés) adott.

A lényeg, hogy pontosan határozzuk meg az elérendő célt, és utána mindent tegyünk meg érte, hogy elérjük.