A Warrior Fitness program a különleges alakulatok erőnléti és személyiségfejlesztő módszereit ötvözi a modern pszichológia kutatási eredményeivel és a fitneszt az emberi teljesítőképesség és az életben való eredményesség szemszögéből közelíti meg.
Olyan közösség megalkotása a célunk, amelynek tagjai közös értékek mentén törekszenek saját korlátaik feltérképezésére és az adaptációs és leadership képességek fejlesztésével egy tudatosabb életre.
Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy miért a Warrior Fitness nevet választottuk és miért ez a szimbólum a Warrior Fitness jelképe?
A szimbólum három összetevő egysége. Az 'alak' lábai a görög 'lambda' szimbólumból kerültek kialakításra, amely a Spártai harcosok jelképe volt. Ez jelképezi a Warrior Fitness gyökereit, vagyis az évszázadok óta felhalmozott és az elit alakulatokban mai napig is fennmaradt tudást, a múltbeli tapasztalatokat, amikre alapoztuk a rendszert.
Az 'alak' felsőteste és karjai a görög 'pszí' jelből lettek kialakítva, amely a pszichológia jele is. Ez, vagyis a modern pozitív pszichológia kutatásai és az emberiségre gyakorolt hatása képezi a rendszer másik fontos összetevőjét. Az emberi teljesítőképesség napjainkban ugrásszerűen fejlődik, és a pszichológiai kutatások ebben a fejlődésben komoly szerepet játszanak.
Végül az alak körüli kör, amely egységbe foglalja az egészet a 'leadership' jelképe. Véleményünk szerint az emberi teljesítőképesség növelésének leghatékonyabb eszköze a karakterfejlesztés (vagyis önmagunk vezetési képességeinek feltérképezése és megélése), illetve mások vezetése hagyományostól eltérő vezetési módszerekkel. Ez egy egész életen átívelő folyamat és éppen ezért ez ad keretet a Warrior Fitness programnak.
Számos cikk szól Jason Statham hihetetlen fizikumáról, és arról hogyan épített olyan testet magának, amelyről sokan csak álmodni mernek. A változatok között a kedvencem volt, hogy edzés helyett csak egy dél-afrikai gyümölcsöt fogyaszt, mint csodaszert.
Az angol Men’s Health magazinban azonban napvilágot látott egy valósághoz közelebb álló verzió, amely a kitartásról és egy különleges felfogásról szól.
Valójában egy olyan embert ismerhetünk meg Jason személyében, aki szereti az aktív életet, és egy kemény edzés után betol egy pizzát. Ezt nem sok más celebről olvashatjuk. Edzéseiben előnyben részesítette a maximum erőt akár ismétlésszámban, akár a megmozgatott súlyok nagyságában. És ki gondolta volna, de kezdetben egy Navy SEAL katonával, Logan Hood-dal edzett, aki nem csak a testét, hanem az mentális állóképességét is fejlesztette.
Logan visszament katonáskodni, Jason pedig elkezdett a mobilizációjára is figyelni. Odafigyelt, hogyan működik a válla, a csípője, hogyan lehet elkerülni a kisebb sérüléseket, és hogy mi okozza azokat. A kora ellenére, új edzésfilozófiájának köszönhetően, egyre fiatalabbnak érzi magát.
Mint kiderült, már nem is jár edzőterembe, hanem a garázsában alakította ki a saját edzőtermét. Először mobilitással foglalkozik, utána küzdősport jellegű gyakorlatokat végez (zsákol), majd a végén fordít figyelmet a súlyok emelésére. Nagy figyelmet fordít a saját teste adta jelzésekre, valamint ösztönből edz, hallgatva a megérzéseire. Visszatért az alapgyakorlatokhoz és azok helyes kivitelezéséhez, mint például a guggolás. Edzésében nem válogat az eszközök között, használ gyűrűt, rudat, kettlebell-t. Viszont elvesztegetett időnek tartja a „kardió” edzéseket, inkább beépíti a kardiótevékenységet a napi edzésmunkájába. A hét minden napján sportol, de az utolsó napon csak mobilizáló és nyújtó gyakorlatokat végez.
Arra is odafigyel, hogy tisztán étkezzen, de nem viszi túlzásba a diétázást. A halálos iramban 7 forgatása alatt nagy hatással volt rá Dwayne Johnson, akinek az edzés az élete.
Ha jobban belegondolunk, semmi másra nincs szükség az edzéshez és az egészséges életmódhoz, minthogy odafigyeljünk magunkra és tudatosan kialakítsuk a számunkra legmegfelelőbb edző környezetet, akár a garázsunkban.
Ennek a környezetnek a kialakításáról fog szólni a következő Warrior Fitness Project: a WARRIOR BÁZIS.
Rengeteg információt hallunk, látunk, olvasunk arról, milyen korszerű eszközökkel hogyan tudjuk fejleszteni a fizikai képességeinket, és bár egyre jobban elterjedőben vannak a saját testsúlyos, és különböző funkcionális edzések, továbbra is többnyire a kondi gépekre korlátozódnak az elképzeléseink erre vonatkozóan.
Pedig, rengeteg lehetőség áll rendelkezésünkre a közvetlen környezetünkben, mint edzés eszköz, amikre nem is gondolnánk. Ha a szabadban vagyunk, akkor akár egy fatörzs, nagyobb kődarab használható súlyként, boxként, step padként, és csak a fantáziánk szabhat határt a lehetőségeknek (természetesen, amíg az biztonságos keretek között nyújt lehetőséget az edzésre).
Ezen kívül létrehozhatunk, saját készítésű eszközöket, amihez a későbbiekben tippeket is fogunk adni.
De mindezek előtt egy nagyon kézenfekvő lehetőségként merül fel az opció, hogy az edzőtársunk legyen sokkal több, mint társaság, motiváció és támasz… mégpedig akkor, amikor egyáltalán semmilyen eszköz nem áll rendelkezésünkre. Legyen ő a plusz ellenállás.
Képzeljük csak el, hogy mennyi gyakorlat esetében használhatjuk a tásunkat plusz súlyként. Például guggolás vagy fekvőtámasz esetében. Ilyenkor az edzés teljesen más élményt fog nyújtani ahhoz képest, mint amikor a jól megszokott súlyokkal dolgozunk és kiválaszthatjuk a méreteket. Itt viszont szűkösek a választási lehetőségek, de éppen ez is a sajátossága, hogy ilyen és ehhez hasonló szituációk által kényszerít nagyobb elszántságra és küzdésre.
(T. Mónika guest postja)A katonai vezetők évszázadokkal ezelőtt is tudták, hogy a siker alapvető feltétele, hogy a megfelelő helyre és időben eljuttassák az embereiket, akiknek aztán harcolniuk kellett az ellenséggel.
Mondanunk sem kell micsoda megpróbáltatás lehetett hatalmas távolságokat nehéz felszereléssel megtenni, majd megérkezve szinte azonnal harcba szállni, ahol az életük volt a tét.
Az ősi módszerek hatásosak voltak, felkészítették az embert a legváratlanabb helyzetekre, fejlesztették az intuíciós képességeiket és egyszerűségre törekedtek mindenek felett.
Ezek a módszerek ugyanúgy érvényesek ma is, mint Leonidász király vagy Nagy Sándor idejében. Ugyanakkor a jelenlegi társadalom és a technológiai fejlődés olyan irányba tolja az embereket, amelynek során egyre kevésbé használják ezeket a képességeiket.
A különleges erők szinte tökélyre fejlesztették és moderizálták azokat a kiválasztási és felkészítési módszereket, amelyek évezredek óta működtek az emberiség fennállása óta. Napjainkban ezeket a módszereket ötvözik a legújabb pszichológiai kutatások eredményeivel, hogy ezáltal még hatékonyabbá és eredményesebbé tehessék az elitkatonák képzését.
A Warrior Fitness éppen ezért különbözik más programoktól: tisztában vagyunk vele, hogy harc során az emberek olyan kihívásokkal szembesülnek, amelyek legyőzéséhez egy másfajta (az átlagostól eltérő) fizikális és mentális állóképességre van szükség, mint amit bármilyen más program képes biztosítani. A környezeti hatások gyakran igen mostohák, az ellenség kiszámíthatatlan és hibázni aligha lehet. A félelem szinte megbénítja az embert és a stressz-hatások messze fölülmúlnak bármit, amit addig tapasztalt életében.
Ezek a körülmények mind fizikálisan, mind mentálisan sokkal jobban próbára teszik az embert mint bármely atlétikai verseny és sokkal több erőt, kitartást, és akaratot igényelnek, mert folyamatosan a saját határaink kitolására és azok felülmúlására ösztönöznek bennünket. Éppen ezért azok, akik a harcot hivatásul választották, rengeteg tapasztalatot halmoznak fel a fizikai állóképesség fejlesztésében, a mentális teljesítőképesség fokozásában és a stressz leküzdésében.
Egy leszálkásított és edzett test látványa mindenkit örömmel tölt el, hiszen a fitnesz ipar milliárdokat költ arra, hogy úgy akarjunk kinézni mint Barbie és Ken. A valódi állóképesség és erőnlét kifejlesztése azonban ennél sokkal többről szól.
Nem elsősorban a látványról, hanem a funkcionális (meghatározott cél érdekében végzett) edzésről. A Warrior Fitness részeként olyan programot állítottunk össze, amely alaposan próbára tesz a kezdőtől a haladó szintig valamennyi résztvevőt, ezzel folyamatos kihívást nyújtva mindenki számára.
A testedzést nem önmagáért végezzük, hanem egy eszköz a mentális és morális képességek fejlesztéséhez. A Warrior Fitness program ugyanakkor egy kísérleti terep is. Ha szeretnél olyan extrém módszerekkel megismerkedni, amelyeket a hagyományos edzőtermek nem tesznek elérhetővé, vagy olyan modern edzésmódszereket kipróbálni, amelyek nem jutottak még el a szélesebb rétegekhez és csak egy szűk elit réteg számára voltak eddig elérhetőek, akkor lehetőséget kaphatsz arra, hogy részt vegyél a kísérletekben.
A testedzés során a Warrior Fitness program részeként edzőtermi programok és edzőtermen kívüli programok egyaránt szerepelnek. Kiemelt fontosságot tulajdonítunk annak, hogy kimenjünk a természetbe, külsős helyszíneken eddzük a testünket és növeljük a hőmérsékleti és időjárási viszonyokkal szembeni tűrőképességünket, az állóképességünket.
Mindemellett fontosnak tartjuk az egészséges étkezést és a megfelelő minőségi alvást is. Úgy gondoljuk, hogy a rendelkezésre álló idő az ami a legfontosabb erőforrásunk éppen ezért arra törekszünk, hogy olyan módszereket tegyünk elérhetővé, amivel időt spórolhat meg mindenki.
A különleges erők katonája az emberi reziliencia mintaképe. Ezek a harcosok tudatos döntést hoztak, hogy szolgálják a hazájukat és ahhoz, hogy egy igazán zárt és kevesek által ismert közösség tagjai lehessenek, számtalan döntést meg kell hozniuk.
A kiválasztáson nincsenek varázsszerek és nincsenek kiskapuk. Csak a kitartás és az elszántság működik. Ha nem vagy képes arra, hogy az "átlagost" magad mögött hagyd, hogy olyan messzire kirobbanj a komfortzónádból, hogy azt még a legvadabb álmodban sem gondoltad, hogy képes legyél ott maradni és a kudarc határvonalán tántorogva és egyensúlyozva fókuszálni, hogy le ne zuhanj, meg ne rettenj és ki ne ess, ha nem hiszed hogy ez lehetséges, akkor jobb ha bele sem kezdesz.
És a kiválasztás csupán az első lépés. Ezt követi a kiképzés, ahol csapatként kell egymással és egymásért küzdened ahhoz, hogy bizonyítsd a rátermettségedet és megszerezd a bizalmat, valamint kivívd mások tiszteletét.
A SEAL kiválasztáson a harang megkongatásával bármikor bárki kiszállhat, és ez a szimbólum egyben azt is jelenti, hogy a gyorsabb, könnyebb utat választotta és visszatérhet "ÁTLAGOS városba" ott ahol a lakosok többsége él. Azt jelenti, hogy megszűnik a gyötrelem, a fájdalom, nem hallja többé az instruktorok üvöltését. De ha megkongatod a harangot, akkor egész életedben hallani fogod a kongását. Tudni fogod, hogy feladtad, pedig lett volna még benned szusz, lettek volna még erőtartalékaid.
Ahogy a kép is mutatja, arra kell felkészülnöd az életben, hogy a legvadabb, legelképesztőbb helyzetekben is szorítsd össze a fogad és eltökélten küzdj tovább! Hidd el, megéri!
(Fotó Pápai Joci)Azok, akik odafigyelnek az étkezésükre, néha kalóriát számolnak, hogy nyomon kövessék a bevitelt.
Nagyon nem mindegy viszont, hogy hol eszünk és mivel. Egy kép többet mond ezer szónál, álljon itt egy-két példa arra vonatkozóan, hogy mi mindent lehet kihozni kétezer kalóriából ha otthon étkezünk, és ellenpéldaként arra is bemutatunk egy változatot, hogy gyorsétteremben mit jelent ugyanez.
Joghurt gyümölccsel és magvakkal (210), pirítós dzsemmel (85), kávé (2), marhahús farrow zöldségkörettel (400), cola light (0), perec (220), körte (100), csirkemell (490), kelbimbó és tök (55), víz (0), bor (120), csokis süti (cookies) (200)
És itt van egy másik (otthoni) változat.
Sütőtök tojással (175), csilis pulyka (410), chips (120), víz (0), kv (2), csirkeszárnyak (280), joghurt áfonyával (130), crisis orecchiette brokkolival (435), sör (155), jégkrém szárított körtével (370)
És ellenpéldaként álljon itt egy tipikus ebéd menü a McDonald'sból
Csirkeszendvics szalonnadarabokkal (750), sült krumpli (340), Kóla (200), McFlurry Oreos darabkákkal (690)
Sokan elgondolkodtak már a különleges szó jelentésén...
Félreértésre adhat okot, hogy amikor általános fitnesz képesség felmérésre kerül sor, a különleges erők katonái sokkal jobban teljesítenek az átlagembernél, de sok esetben képzett atlétáknál is. Az átlagos különleges műveleti katona lehet, hogy fekvenyomásban, vagy guggolásban nem tudakkora súlyokkal teljesíteni, mint egy erőemelő, és nem is futja gyorsabban a maratont az erre speciálisan felkészült futóknál, de ezek a katonák kiemelkedően teljesítenek a multifunkcionális erőnlétet és állóképességet egyaránt igénybe vevő CrossFit versenyeken, akadályfutásokon, mert egyensúlyban tartják a fizikai képességeiket (állóképesség, erő, rugalmasság), a mentális állóképességük pedig messze felülmúlja az átlagemberét.
Ez a mentális állóképesség, amely nélkül már az embertelen kiválasztást sem bírnák végigcsinálni, egész életük során - életük számos területén - segíti őket abban, hogy sikereket érjenek el. A mentális és a fizikai állóképesség fejlesztésének együttes és összehangolt programja teszi ezeket a katonákat képessé arra, hogy adott helyzetben sokkal többet hozzanak ki magukból és kiemelkedően teljesítsenek.
A különleges műveleti alakulatok katonáit megtanítják arra, hogyan győzzék le saját korlátaikat, és ez a fajta tudás nem csak a fizikai testedzés során, de a párkapcsolatokban, a munkában és életük számos más területén is jól kamatoztatható.
Az a fajta intenzitás, amellyel ezek az emberek végrehajtják a feladataikat sokak számára hihetetlen és elképesztő, ugyanakkor azok, akik felkészítik őket tudják, hogy a végső teljesítmény hosszas kitartó felkészülés eredménye, amelyet pontosan körülhatárolt célok elérése érdekében folytatnak.
A Warrior Fitness program eltér más programoktól, mert a katonai felkészítés és képzés célja a fitnesz trendekkel ellentétben évezredek óta nem változott: a katonák funkcionális felkészítést hajtanak végre a túlélés érdekében.
Ez tesz egy embert különlegessé: a képesség arra, hogy a legváratlanabb, óriási kihívást jelentő helyzetekben is megőrizze hidegvérét, cselekedjen és vállalja a cselekedeteiért a felelősséget. Ez a képesség pedig tanulható és fejleszthető. Hiszen a különleges emberek egy másik közös jellemzője az életen keresztül történő tanulás és önmaguk folyamatos fejlesztése.
Ha már korábban szó esett Jason Statham-ről szóló blogunkban, hogy Dwayne „The Rock” Johnson edzés módszerei és étkezési szokásai egy kicsit eltérnek Statham-étől, gondoltam bemutatom az Ő edzésmódszerét is.
Dwayne Johnsont sokan csak úgy ismerik: A Szikla. Korai mozifilmjeiben látható volt, hogy komoly sport múlttal rendelkezik, de nem volt jellemző rá a tónusos izomzat, mint mostanában látható a filmvásznon. Dwayne Douglas Johnson 1972. május 2-án látta meg a napvilágot a kaliforniai Hayward városában, de a család később Hawaii-ra költözött. Már a gimnáziumban és a főiskolán is tagja volt az iskolái amerikai focicsapatának, ekkor kb. 130 kilót nyomott, és természetesen hátvédet játszott. Később pankrátorként folytatta a karrierjét, hiszen apja és nagyapja is híres pankrátorok voltak a maguk idejében. Ekkor már „csak” 115 kiló körül mozgott a tömege, lényegesen kevesebb testzsír százalékkal.
A filmszerepek kedvéért még tovább szálkásította magát, és a Skorpiókirály szerepét már mindössze 102 kilósan játszotta el nekünk. Később mikor rendesen beindult filmes karrierje, úgy döntött, hogy végleg megszabadul a saját szavait idézve – "Számuai Michelin Baba" formától, így lepucolt magáról egy 20-ast! Testépítő szemmel Rock jelenleg 102kg-os súlyával és 193cm-es magasságával külalakja már inkább atlétikusnak, mint muszkulárisnak mondható.
Alapvetően precíz étrendet követett, rengeteg vizet ivott és egyre kevesebb szerepet kaptak edzésein a nagy erőgyakorlatok, míg egyre több aerob gyakorlat került be edzésébe. Áttért a szuper szettekre, nagyobb ismétlésszámokra, és kevésbé volt jellemző az, hogy csúcsot nyomjon. Több sorozatot, magasabb számú ismétléseket és kevesebb pihenőidőt alkalmazott a fokozott anyagcsere és zsírégetés érdekében. Ebben segítségére volt egy profi személyi edző is.
Egyértelműen látszik, hogy a mai „trend” egy letisztultabb atletikus forma elérése, amit csak klasszikus értelemben vett konditermi edzéssel nem lehet elérni. A Szikla esetében is látható, hogy a Weider-i elveket nézve, továbbra is alkalmaz lapsúlyos gépeket, de sokkal inkább az antagonista (ellentétes hatású) izomcsoportok edzését, minimális pihenőidővel részesítette előnyben. Az interneten fellelhető edzésterveit elemezve jól látszik, hogy napi 1-1,5 órát edzett és saját elmondása alapján is nagyon szigorú étrendet tartott hozzá.
"Az én étrendem egyértelmű, egyszerű és nagyon tiszta. Távol tartom magam a sült ételektől és a gyorséttermektől. Persze minden harmadik vagy negyedik napon, megengedek magamnak egy kis falánkságot. Eszem pizzát, vagy bármi ilyesmit és ilyenkor alkoholt is iszom – Dwayne Johnson"
Az intenzív, rövid pihenős edzések nem csak a mitokondriális (energiatermelő) folyamatokra vannak hatással, hanem az erő-állóképességet is fejlesztik, ami ismét hatékonyabb edzésmunkát tesz lehetővé. Intenzívebb bedurranást, nagyobb vérbőséget érhetünk el az izmainkban, ami az izmok oxigénellátását fokozza, és az edzés utáni regenerációs időszak során elfogyasztott táplálék is elsődlegesen az izomrostjainkban kialakult mikro szakadásokat fogja újraépíteni ahelyett, hogy zsírszövet formájában jelenne meg a testünkön. Ráadásul az intenzív edzés közben a tesztoszteronszintünk, a növekedési hormonszintünk is megemelkedik, ami megint csak kedvez a szervezetünkben lezajló anabolikus (építő) folyamatoknak.
A rövid pihenőidejű edzések hatására elérhető jobb anaerob kapacitás pedig az intenzitásfokozó technikák teljes tárházát nyitja meg előttünk. Szuperszettek, vetkőző sorozatok, bukásig edzés, minden belefér, és ezek egytől egyig olyan technikák, amelyekkel az erőszintünket és az izomtömegünket is drasztikusan növelhetjük, amennyiben minden egyéb körülmény (étrend, pihenés) adott.
A lényeg, hogy pontosan határozzuk meg az elérendő célt, és utána mindent tegyünk meg érte, hogy elérjük.
A Men’s Health a hétvégét a nagyon meleg Kaliforniában, Carson-ban töltötte és figyelte a legfittebb embereket a Földön a Reebok CrossFit Games-en. Elmondásuk alapján alig volt unalmas pillanat a versenyen, az alábbi öt különösen felkeltette érdeklődésüket.
1.: Björgvin Karl Guðmundsson teljesítménye a Murph WOD alatt.
A Murph[1] volt a meghatározó WOD pénteken. Kétség sem fér hozzá, hogy ez a 20 font (~10 kg) súllyal végzett edzés összetörte a Games versenyzőit. A gyakorlat sor alatt egy 20 font súlyú mellényt kell viselni és kezdésnek így kell futni 1 mérföldet (~ 1,6 km), azután 100 pullups (húzódzkodás), 200 push-ups (fekvőtámasz), 300 air squat (guggolás) és végül újabb 1 mérföld következett, természetesen mindezt időre kellett teljesíteni. Brutális!!!! Képzeld hozzá még a kaliforniai forróságot és az égető napsütést és már érthető is, hogy sokan miért nem csinálták végig a versenyt.
Ezeket figyelembe véve Björgvin Karl Guðmundsson teljesítménye szinte embertelen. Az izlandi fitness freak versenyzője - aki összesítésben a harmadik helyen áll a Games-en – 38:36-os idővel összezúzta Murph-t. Ez majdnem 20 perccel jobb idő, mint a legtöbb versenyző ideje, és majdnem egy perccel jobb eredmény, mint a játékokon összesítésben a második helyen álló Mat Fraser.
Guðmundsson elmondása alapján az volt a stratégiája, hogy az első futás alatt saját magával tudjon lépést tartani. Faser később elmondta, hogy neki „csak” az volt a célja, hogy a második helyen tudjon maradni, mert nem próbált energiát veszíteni azzal, hogy utolérje Guðmundsson-t.
2.: Ben Smith clean and jerk (felvétel és lökés) teljesítménye
Murph annyira kemény volt, hogy sok versenyző alul teljesített. Amikor a clean and jerk-re (olimpiai súlyemelés, amit a versenyzők akkora súllyal hajtanak végre, amekkorával csak bírnak) került sor sok versenyző az egyéni legjobbját nézve 30-40 fonttal alul teljesített.
Ben Smith nem tartozott közéjük. A srác eddigi legjobbja a CrossFit.com alapján 335 font (~152 kg) volt. De sikerül 347 fontot (~157,3 kg) elemelnie, aztán a feje fölé emelni, és ezzel nem csak egyéni rekordot állított be, hanem a második helyre emelte be magát a versenyen.
Smith emelése elindította azon az úton, hogy a Reebok CrossFit Games alatt elnyerje a „Fittest Man on Earth” (a legfittebb ember a földön) címet.
3.: Rich Froning csapattársa (aki egy 42 éves háromgyermekes anya)
Rich Froning visszavonult az egyéni versenyzéstől, miután zsinórban a negyedik CrossFit Games versenyt is megnyerte 2014-ben. De még mindig nem ért véget a siker sorozata. Csapata, CrossFit Mayhem, vihette haza a csapat győzelemért járó kupát.
Persze sokat segít, hogy Rich Froning is a csapat tagja. Bár még mindig őrületes formában van, de sokkal alacsonyabb szinten teljesít, mint amikor egyéni versenyzőként a csúcson volt. Ezért is csodálkoztunk, amikor kiderült, hogy a csapat egyik kulcsembere, egy 42 éves három gyermekes családanya.
Lauren Neal három gyermeke - középiskolástól a főiskolásig- édesanyja, és teljes munkaidőben dolgozik az edzések mellett. Szóval Neked mi a kifogásod, hogy nem éred el a célodat az edzés területén?
4.: Brooke Ence hasa (és karja)
5.: Pegboard – egy epikus kudarc
A legtöbb CrossFit versenyszám nem kerül bejelentésre az esemény tényleges kezdéséig. Ezért is ilyen cool ez a verseny – és az atlétáknak mindenre fel kell készülniük, mint Dave Castro-nak is, aki tervezi a versenyek eseményeit és esetleg azokat meg kell másítania.
Castro úgy döntött, hogy az idei utolsó versenyszám a „pegboard climb” (lukakkal teli táblán mászás) lesz. Ez egy magas lukakkal teli fal, amit két csappal kell megmászni. Csak 6 embernek sikerült teljesítenie ezt a feladatsort a 36-ból, melynek része volt még Row (evezés), Assault Bike sprints (üldözéses bicikli sprint), és egykezes súlyzóval szakítás.
„Amit tettem, az rámutatott a versenyzők gyengeségére. És tudod mit?, – mondta Castro, jövőre visszatérünk, és újra betesszük ezt a kib…ott feladatot, és valószínű ez nem fordul elő többet velük.”
A srácok, akik felmentek, egy egyszerű stratégiát követtek: nem hagytak ki egy lukat sem, szorosan a testük mellett tartották a könyöküket, 90 fokban (vagy kevesebben) behajlítva.
„Ez a legfontosabb dolog, ha az ember kötélre vagy Pegboard-ra mászik” mondja Annie Sakamoto, CrossFit sportoló. „tartsd a könyöködet szűken, majdnem annyira, mint a „plank” pozícióban, használd a „core” izmaidat (törzs izmai) miközben mászol, így kevésbé fáradsz el.
[embed]https://www.youtube.com/watch?v=l1nzcazqAbA[/embed] [1] Michael Patrick "Murph" Murphy: A Neavy Seal tisztje, aki kiérdemelte a legmagasabb kitüntetést, a becsület érdemrendet (Medal of Honor) afganisztáni missziója után, ahol hősi halált halt a csapatáért. Életét kockáztatva feladta fedezékét, hogy rádióüzenetet tudjon küldeni a parancsnokságra, mert az azonnali reagálású erők támogatására volt szükségük. Utána a sebesülései ellenére tovább folytatta a harcot. Ez az igazi önfeláldozás a beosztottakért, a társakért. De ki ne látta volna a Survivor (a túlélő) című filmet.A WARRIORUCK egy WF kísérlet, amelyhez bárki csatlakozhat, aki rendelkezik egy pár bakanccsal, egy hátizsákkal és motivációval... a részvétel ingyenes!
Hogyan jelentkezhetsz?
1. Regisztrálj a WF honlapon, ha még nem tetted meg:
2. Írj egy e-mailt az: info@warriorfitness.hu címre, az email tárgysorába írd bele hogy "WARRIORUCK" és tedd mögé a hatjegyű WF egyéni azonosító számodat.
Ha nagyon szeretnél bekerülni, írd meg az e-mailben miért akarod kipróbálni ezt a WF kísérletet.
3. A szerencsés kiválasztottakat levélben értesítjük, és bővebb információt is közlünk velük.
A Warrior Fitness program másfajta megközelítést alkalmaz, és a fitneszt az emberi teljesítőképesség és az életben való eredményesség szemszögéből közelíti meg.
A fitnesz a mi értelmezésünkben az a képesség, amely lehetővé teszi mindenki számára, hogy másokhoz képest sokkal jobban teljesítsen élete minden fontos területén abban az esetben is, ha hirtelen nagyon komoly környezeti változásoknak van kitéve.
Éppen ezért a teljes ember (testet és személyiség) együttes fejlesztését tartjuk szem előtt. A Warrior Fitness rendszer úgy kerül kialakításra, hogy ne csupán próbára tegye az egyéneket, de azt is felmérje hogyan képesek gondolkodni és cselekedni akkor, amikor elérkeznek a fizikai teljesítőképességük határaira.
Amikor úgy gondolnánk, hogy elfogytak az erőtartalékaink, akkor van igazán szükségünk a mentális állóképességre - arra, hogy képesek legyünk stresszhelyzetben, a végletekig elcsigázottan is gondolkodni.
A Warrior Fitness program tehát jóval több erőnlét, vagy állóképesség fejlesztésnél. Azok számára, akik részt vesznek benne, személyiséget fejleszt azzal, hogy növeli az önbizalmat, az akaraterőt, a kitartást. Ezen felül módszerket tanít: megmutatja hogyan lehet egy életforma részeként teljesebb, sikeresebb életet élni. A program hasznossága az élet valamennyi területén megmutatkozik.
Az átlagos mai fiatal fizikai állóképessége és mentális kitartása rohamosan romlik és a fitnesz programok is többnyire „mágikus ötperces” megoldásokat kínálnak nekik, tudva azt, hogy több időt az átlagember nem hajlandó rászánni képességei fejlesztésére és általában véve mindenki a “könnyű megoldásokban” keresi a fejlődés titkát.
A Warrior Fitness program nem kínál könnyű megoldásokat, de folyamatosan törekszünk arra, hogy felkutassuk a leghatékonyabb módszereket, amelyek a legtöbb esetben egyszerűbbek is, mint a hagyományos módszerek.
Ígérjük, hogy azok, akik ezt a programot huzamosabb ideig követik, sokkal kiegyensúlyozottabb életet lesznek képesek élni, nagyobb hangsúlyt helyeznek az emberi kapcsolatokra, megszabadulnak a napi stressztől és összességében egészségesebbek lesznek, amely végső soron megnöveli az élettartamukat és lehetővé teszi, hogy sokkal tudatosabb, kiegyensúlyozottabb életet éljenek.
Manapság már nem lehet azt mondani, hogy a futás mindenki által végezhető, olcsó sport, nem kell más hozzá csak egy cipő meg szabad tér, meg cipő...
Én éppen cipő csere előtt állok és meg kell, hogy mondjam nincs egyszerű dolgom. Nagyon sok márkaboltot megnéztem, felpróbáltam a cipőiket, meghallgattam az eladók hozzáértését. Valamint figyelembe vettem a saját igényeimet.
Tudom, hogy a lábam pronáló (befelé dől a bokám) és olyan kell ami megtámasztja a belső lábélemet. Boka állás alapján megkülönböztetünk még szupináló és neutrális. Természetesen ez még tovább bontható, de mondjuk, hogy bokaállás alapján ez a három csoport közül valamelyikbe elég besorolni magunkat. A legtöbbet - sajnos - városlakóként betonon és parkokban futok, így tovább szűkül a cipők variációs lehetőségei. Persze vehetnék terepfutó cipőt is, vagy akár verseny cipőt, csak nem felelne meg ezen a terepen.
Arra is rá kellett jönnöm, hogy nem lesz olcsó mulatság. Vehetnék egy olcsó cipőt is, ami vagy a lábamat nyírja ki, vagy hamar tönkremegy. Az sem utolsó szempont, hogy nem baj ha jól érzem benne magam és jól néz ki. Vannak professzionális boltok, ahol kamerával megnézik az ember lábát futás közben, majd azt kielemezve javasolnak különböző márkákból a lépésünknek megfelelő cipőt. Elgondolkoztam, hogyha "x" éve így jó a testemnek (boka, csípő, térd), akkor most kívülről muszáj hatni rá egy cipővel? A válasz igen, mert ha rossz tartás, mozdulat rögzül be akár egy rossz cipőtől, az lehet hogy nem azonnal, de hosszútávon biztosan negatív hatással lesz az ízületeinkre.
Érdemes időben elkezdeni az új futócipő keresését, tájékozódni és a saját tapasztalatainkat is belevinni a kiválasztásba. Azt meg el kell felejteni, hogy a futás olcsó és mindenki által bárhol végezhető. Most csak érintőlegesen beszéltünk a futócipőről, ami a ruházatnak csak egy része.
Sokan félreértettétek, így gondoltam egy blogbejegyzésben megválaszolok néhány kérdést, amely sokakban felmerült. Mi a fene is az a Warrior Fitness kísérlet?
A kísérlet a mi értelmezésünkben nem más, mint egy (számítógépes nyelven szólva) béta teszt. Amikor kidolgozunk egy új programot, nem akarjuk azonnal elérhetővé tenni, mert mi itt a WF-nél törekszünk arra, hogy minőségi szolgáltatást nyújtsunk mindenkinek, aki követ bennünket.
Éppen ezért van szükség a kísérletekre. Hiába van egy briliáns ötletünk, a puding próbája az evés és általában ehhez keresünk önként jelentkezőket, amolyan tengerimalacokat, akik szeretnék kipróbálni az adott programot.
Persze rizikós az ilyesmi, gondolhatjátok sokan, de hát kockázat nélkül nincs győzelem, gondolják azok, akik belevágnak és eddig szerencsére ezzel nem volt gond, hiszen akadt mindig szép számmal jelentkező, akik közül válogathattunk.
Van előnye is a kísérletben való részvételnek és erre külön fel szeretném hívni a figyelmet. Azon kívül, hogy első kézből (elsőként) tapasztalhatsz meg valami újat, ingyenesen vehetsz részt olyan programokon, amelyeknek nagy része a későbbiekben (mint Warrior Fitness kihívás) már csak térítés ellenében vehető igénybe.
Ezen felül a legtöbb kísérletben való részvételért a projektvezető ajánlására kreditpontokat is jóváírunk a vállalkozó szelleműeknek, amelyek a későbbiekben beválthatóak lesznek értékes ajándékokra, illetve mindenképpen szükséged lesz rá, ha jelentkezni szeretnél a Warriotr Fitness instruktor képzésre.
Jelentkezzetek hát bátran, nem bánjátok meg, hiszen vesztenivalótok nincs, maximum egy tapasztalattal (sok esetben többel) lesztek gazdagabbak!
Szombaton 7 önkéntes (1 lány és 6 fiú) vett részt az első WarrioRuck kísérletben, és meg kell hogy mondjam, mi nagyon élveztük és rengeteg tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Először is, hogy ami nincs lebetonozva és "ráírva a nevünk" az közös.... legalábbis egyesek szerint. Nem keltettünk nagy feltűnést, de mégis voltak érdeklődők a helyszínen is, valamint nem csak mi készítettünk képeket, hanem egy esküvői fotós is.
Megítélésem szerint egy jól strukturált edzést hajtottunk végre, ahol néhány módszert is átadtunk a lelkes résztvevőknek. Elsőre mindent próbáltunk besűríteni, egy majd két órás mozgásanyagba, hogy megtapasztaljunk mi is, mire van igény, lehetőség. Ezeket a következő alakalommal fel is fogjuk használni.
Regisztráció, közös bemelegítés után, egy zsákos futással kezdtünk. Ekkor álltunk meg egy pillanatra a Hősök terénél, hogy a menyasszony kérésének eleget tegyünk és egy közös fotót készítsünk.
Utána egy funkcionális köredzést csináltunk, minimális eszköz igénnyel, ami az instruktorok zsákjában elfért. Majd egy kis játékos saját testsúlyos, csoportos gyakorlatokat csináltunk és természetesen a végén levezetés majd nyújtás volt.
A következő is Budapest környékén lesz (tervezetten szeptember végén), hogy először itt alakítsunk ki egy összetartó közösséget. Figyeljétek a web oldalunkat és a facebook oldalunkat, hogy le ne maradjatok róla!
Pontosan egy hete, hogy elindult a Spartan Beast akadályfutó verseny. Gondoltam megosztom a felkészülésem, a versenyem és a regenerációm tapasztalatait.
A felkészülésem alatt abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a verseny előtt szabadságon voltam, így nem csak az edzésemet hanem a pihenőimet is pontosan meg tudtam tervezni. Hetente ötször edzettem. Három fajta edzésmunkát végeztem: futás; funkcionális edzés, súlyzós edzés.
Futó edzés: egy akadályfutáson mit is kell csinálni az akadályok között? Természetesen futni, de nem is akárhogy, mert a verseny elején felfele. Amire sajnos lusta voltam, hogy elmenjek a hegyekbe futni mert természetesen a szabadban futottam, és nem futó padon. Ismerve a szabályokat, hogy 20+ a km-ek száma legalább 8-10 km-ket futottam. Az edzés jelleget megtartva időintervallum futásokat hajtottam végre, ahol adott időn belül különböző sebességgel futottam. A verseny alatt kiderült, hogy a 20+ km az hivatalosan 30,5 km volt, az egyik társam pedig 32 km-t mért (a pálya távjának nem része olyan akadály ahol pl. egy homokzsákot kell vinni egy kijelölt úton). Ezt egy kicsit nem tartottam fair-nek. Szerintem senki nem így készült. A funkcionális edzés alatt leginkább a TRX és a Kettlebell volt porondon, mint eszköz. Maximum erőt fejlesztettem (adott gyakorlatot maximális ismétlésszámig csináltam - AMRAP), illetve itt is időre dolgoztam, egy súlyzós és szabad testsúlyos gyakorlatot kapcsoltam össze (elsősorban antagonista izomcsoportot - ellentétes hatású) és 10-10 ismétléseket csináltam 4 percig, majd 1 perc szünet következett. A kedvencem pedig az volt, amikor ezeket a módszereket kombináltam. Tehát pályán futottam kb.: 1 km-t adott időn belül (általában 5 perc) majd 10-12-es ismétlésszámmal 3-4 gyakorlatot hajtottam végre (pl.: húzódzkodás, TRX atomic-push up, toes to bar), majd indult az új kör.
Természetesen odafigyeltem, hogy egy letisztult étrendet kövessek és étrend-kiegészítőket és vitaminokat is ettem. Főleg edzés előtti formulákat, fehérjét és napi vitaminokat.
A verseny napján természetesen elég rossz idő volt, néha fújt a szél néha esett az eső, a havas eső és ezek keveredtek. Előző nap amikor összepakoltam a cuccom a versenyre a cipőmet természetesen nem a zsákba tettem, mondván úgyis kocsival megyünk. Gondolom mindenkinek le is esett, hogy otthon hagytam. Még szerencse, hogy egy másik sportcipőben vezettem. A szervezés nem igazán tetszett, mert legalább fél órám elment azzal, hogy parkolót találjak, öltöző nem nagyon volt. Persze megoldottam, nem nagyon zavartattam magam, de nem biztos, hogy az előző versenyek színvonalából le kellett volna adni. Végül is volt fél órám, hogy felkészüljek a rajtra. Bemelegítő krémmel bekentem magam, ittam egy edzés előttit és már indultunk is. Egy kicsit fura volt először, hogy mások kis futózsákkal indulnak, hiszen a versenyleírásban meg voltak jelölve "frissítő pontok". Később ez is egyértelművé vált, hogy ott kaptunk egy pohár vizet. A pályakijelölés ismeretében, már csak vízre nem vágytam... Legközelebb én is vinni fogok.
Az akadályokkal nem volt gond kétszer csúsztam le róla csak és egyszer a seprűnyél nem ment bele a szalmabálába. Szóval a 36 akadály alatt 120 burpee-t kellett csak csinálnom. Látva másokat egyes akadályokon, azért ha mások elgondolkoztak volna egy kicsit az akadályokról és a felkészülés alatt egy-két technikai edzést is beiktattak volna akkor sokkal hatékonyabbak lettek volna. Mire is gondolok? Kötélmászásnál a lábkulcs fontosságára, a palánk mászás elég egyszerű gyakorlat, de nem feltétlenül több óra futás, akadály után és sok kilométer patakmederben töltött sáros esetleg elfagyott végtaggal...
Menet közben nekem sajnos nem volt megoldott az energiapótlás, így a végén az izomgörcsöktől, a folyamatos csúszkálástól már nem tudtam futni, de még az utolsó akadályt is viszonylag könnyen teljesítettem (zsák felhúzás), de mosoly sem a versenyzők sem a nézők arcán nem volt. Csak később...
A versenyt minimális izomsérüléssel megúsztam, amit némi masszázs és izomlazító krém megoldott. Ízületeim közül a két bokám fáradt el nagyon, illetve valami történt a bal csuklómmal. az elég lassan javul, de már újra edzek és folytatom a felkészülést a superre, ahol meg lesz a trifecta.
Osszátok meg Ti is a tapasztalataitokat. Remélem jövőre a Warrior Fitness csapatával indulhatok!
Csak azért mert hidegebb van, nem kell felhagyni a szabadtéri edzéssel, sőt. Nagyon sok előnye van a szabadtéri edzésnek. Semmi más nem kell, csak egy kicsit tovább kell készülni egy-egy edzésre. Egy kicsit több ruhát kell felvenni??? Ennyi lenne az egész? Lényegében igen és mégsem.
A réteges öltözködés fontos és az sem baj, ha van lehetőségünk olyan alsó ruházatot felvenni ami szívja az izzadságot. És esetleg olyan felsőt ami véd a széltől és az esőtől. Miben kell mégis változtatni egy kicsit? Mivel hamarabb sötétedik, ha például futni mész, akkor nem baj ha mások is látnak, vegyél fel fényvisszaverő szalagot. A bemelegítés szerepe megnő, figyelni kell az ízületekre, csökkenteni kell a sérülés veszélyét. Valamint az edzés végén a nyújtásra, hogy hatékony legyen a regeráció.
Vitaminoknak is megnő a szerepe, az amúgy is fontos C-vitamin, ami nem csak segít ellenállóvá tenni az immunrendszeredet, de az izmaidat is karban tartja. Az aszkorbinsav fokozza szervezetünkben az immunrendszer működését, növeli a fehérvérsejtek számát, melyek szembeszállnak a testünket megtámadó kórokozókkal, és fokozza a fehérvérsejtek működését. Jelentősen csökkenti a meghűléses betegségek, a nátha tüneteit. Általában azt javasolják, hogy napi 200 mg elég, szerintem ez max a tízóraiig elég, azt javaslom, hogy napi 1000 mg kiindulásnak jó. Fontos hogy Krómmal szedjük, mert az javítja a felszívódást. Nem kell aggódni, hogy túlterheljük a szervezetünket, hiszen egy vízben oldódó vitaminról van szó, így ha elegendő vizet iszunk - napi 3-4 litert - akkor kiürül a szervezetünkből a felesleg. Természetes úton is kell növelni a c-vitamin bevitelt. A természetes C-vitamin megtalálható citrusfélék gyümölcseiben, mint például a citrom, narancs, grapefruit, valamint bogyós növényekben, zöldség és főzelékfélékben, ilyen a paradicsom, paprika, kelvirág, burgonya és még sok egyéb növény termése. Magas C-vitamin tartalmú a csipkebogyó piros termése, ezért hasznos, ha megfázás esetén csipkebogyó teát iszunk.
Az egészség megőrzéséhez másik fontos vitamin a D-vitamin. D-vitamin zsírban oldódó vitamin, mely a szervezetben raktározódik. A D1-, D2- és D3-vitaminok tartoznak a D-vitamin gyűjtőnév alá, közülük a szervezet számára legjobban felhasználható forma a D3-vitamin. Provitaminja a 7-dehidro-kolekalciferol, melyből a napfény UVB sugarának hatására a bőrben képződött D3-vitamin jut a szervezetbe. Azonban nem a napfény az egyetlen lehetőség a D-vitamin felvételére, tápanyagokkal is magunkhoz veszünk D3-vitamint, ilyen források a tejtermékek, a tojás, a tőkehal és a tőkehal májának az olaja. Napsütéses időben akár fél óra szabadban eltöltött idő is elég lehet, hogy napi D-vitamin- szükségletünket fedezzük. Ezért fontos, hogyha kicsit süt a nap, akkor legalább sétálni menjünk el, ha van rá lehetőség. Akár egy erkélyen elfogyasztott csipkebogyótea hatásos combo lehet, hogy tegyünk a szervezetünkért. A D-vitamint rendszeresen szedők körében jóval alacsonyabb számban fordul elő influenza és egyéb légúti megbetegedés.
A hazai szakemberek példaértékű összefogásának eredményeképpen új ajánlást dolgoztak ki itthon a D-vitamin bevitelére, amely az egészséges felnőttek esetében napi 1500-2000 Nemzetközi Egység (korábban 400, majd 800 NE volt). Ezt a mennyiséget táplálékkiegészítő vagy gyógyszer formájában ajánlott bevinni ősztől tavaszig.
Ősszel kell felkészíteni a szervezetet fokozatosan a téli időszakra is, de erről legközelebb beszélek.